Jó filmet láttam a minap. A témaválasztás nyugtalanítóan briliáns. A magyar címe: Eszmélet, de angolul így hangzik: The Sleepers. (Érdekes a fordítás, hiszen a film konklúziója éppen az, hogy elmarad az ébredés, az eszmélés. Alvajáróként él a megvezetett cseh társadalom tovább…)
A film a csehszlovák bársonyos forradalom egy sajátos narratívája, igazi amerikai kémfilmként/krimiként tálalva. Feszült izgalom, fordulatos cselekmény, bravúros csavarok, csupa olyan eszköz, amely a nézőt a fotelhez szögezi. És közben hiteles a környezet, jók a karakterek, vagyis az HBO ezúttal sem lőtt mellé. Úgy tűnik, ráérzett egy olyan piaci szegmensre, amelyből rendesen profitálhat: a kommunizmus (különösen a nyolcvanas évek) kibeszéletlensége, feldolgozatlansága kimeríthetetlen kútja lehet az ötleteknek. És ami a lényeg: lehetőséget ad a birodalmi nézőpont elhintésére, egy olyan magyarázat észrevétlen terjesztésére, amelynek a végkimenetele Illyés Gyula sorait idézve csak egy lehet: „ő mondja meg ki voltál, porod is neki szolgál.” Úgy kell nekünk, ha ezt hagyjuk…
A film kifejezett üzenete az, hogy a rendszerváltoztatás kulcsszereplői a titkosszolgálatok voltak. Félreértés ne essen! Ezzel tökéletesen egyet tudok érteni, bár ennek levéltári forrásokon alapuló bizonyítása csak áttételesen lehetséges, de mintázatok, kapcsolatok, egyes összefüggések igazolhatók, vagyis történészként is lehet érvelni ezen állítás mellett. És egyből előre bocsátom, hogy nem kérdőjelezem meg azokat a szellemi energiákat és cselekvő akarást, amelyeket a rendszerváltó értelmiség a hetvenes évek végétől kifejtett. Bátorság és elszántság kísérte cselekedeteiket, és az ő áldozatos tetteiknek is köszönhető, hogy a pártállam összedőlt, hogy megszülethetett a parlamentáris demokrácia, de legfőképpen Magyarország végre újra szuverén állammá válhatott. De ne essünk abba a hibába, hogy ezen sikertörténet mögött nem vesszük észre az idegen érdekek megjelenését, és harcukat egyes (főleg gazdasági, ezáltal politikai nyomásgyakorlásra is alkalmas) pozíciók megszerzéséért és/vagy megtartásáért.
Ha valóságosnak tartom a problémafelvetést, akkor mégis mi nyugtalanít? Hát az, hogy mindezt a legfőbb machinátor meséli el nekünk. Vajon mi érdeke fűződhet az egyik legnagyobb amerikai filmgyárnak, hogy bevallja, a rendszerváltás a szovjetek és a nyugati titkosszolgálatok játszmái által befolyásolt és manipulált eseménysorozat volt, hogy szó sem volt szabad döntésről, saját sorsunk továbbra sem a mi kezünkben volt?
Nem tudok egyértelmű válaszokat adni, de a történelmi tapasztalat gyanakvásra int. A filmgyártás a kulturális befolyásolás immár évszázados eszköze: a megrendelő érdekeit szolgálja, miközben a nézőt akarja meggyőzni valamiről. A legnagyobb manipuláció éppen a történet alapvetése, ugyanis két titkosszolgálat küzdelme látható a képsorokon: a KGB és az MI6 ügynökei igyekeznek egymást kijátszva előnyhöz jutni, amelyhez a csehszlovák állambiztonság asszisztál. Aki most felszisszenve kap a fejéhez, az érti a csíziót: hogyan jutott volna ekkora szerephez a brit hírszerzés a régióban, és hol marad vajon a CIA? Vigyázat, most lelövöm a poént: az Egyesült Államok titkosszolgálata említés szintjén sem jelenik meg a sorozatban. Hát nem szép? A hidegháború abszolút nyertese, amely a Szovjetunió legyőzésével az új világrendben az egyetlen pólus kívánt lenni, diadala után szerényen a háttérbe húzódik, és passzívan szemléli, hogy az egykori gyarmatbirodalom – akinek a világpolitika színpadán ekkor már csak statisztaszerep jut – átvegye az irányítást a keleti blokkban. Bődületes szamárság. A végén aztán ők is hoppon maradnak, és a KGB lesz a befutó. Gondolhatnánk, hogy talán éppen az volt a cél, hogy demonstrálják, a Nyugat kihátrált az eseményekből, és az oroszokra hagyott mindent – teljes lenne felelősségáthárítás. De nem valószínű, ugyanis ezt senki nem hinné el, ráadásul el is hangzik a filmben az egyik angol szájából, hogy az ő ellenségük nem a kommunizmus, hanem Oroszország. Miért is hagynák őket ilyen egyszerűen nyerni?
A filmben a két szembenálló hírszerzés már a hetvenes években elkezdte felépíteni a főhőst. Kőkemény állítmány, de akár igaz lehet ez az önvallomás is – persze csak akkor, ha kicseréljük az MI6-et a CIA-ra. De miért áll érdekükben elismerni, hogy közvetlenül beavatkoztak a térség belpolitikai eseményeibe, még azzal együtt is, hogy végül természetesen az ősgonosz (valóban az) Szovjetunió lett a bűnbak? Mondhatnánk, hogy egyre tisztábban látunk már három évtized távlatából, így nincs értelme a tagadásnak, ezért szeretnének ők medret szabni a gondolkodásnak: aki először tematizál, lépéselőnyben van. Felkarolták hát a cseh filmesek ötletét, vigyázva arra, hogy a történet ne nagyon menjen szembe a birodalmi érdekekkel. Lehet akár aktuálpolitikai megfontolás is a sorozat elkészítése mögött. Változóban a világ: az USA nagyhatalmi pozíciói meginogtak, az államok felett álló lobbicsoportok (multinacionális cégek tulajdonosai, nemzetközi pénzügyi központok képviselői stb.) már-már nyíltan szólnak bele a belpolitikai történésekbe szerte a „fejlett Nyugaton”, az USA legutóbbi elnökválasztása során számos olyan kritikus esemény történt, amely megkérdőjelezte a voksolás tisztaságát, az Európai Egyesült Államok ideájáért harcoló uniós politikusok esetében már fel sem kapjuk a fejünket, ha a számlájukra került korrupciós pénzekről szólnak a hírek. Egyre kevésbé éri el a nyugati társadalmak ingerküszöbét mindez, pedig a jövőnk a tét. Ha ebből a megközelítésből nézzük a film mondandóját, akár úgy is tekinthetünk rá, mint egy érzékenyítő tréningre: mindig is idegen nagyhatalmak befolyásolták az életünket, a fejünk felett dőltek el sorsfordító kérdések, nem is voltunk alkalmasak rá, hogy kezünkbe vegyük az irányítást, miért lenne ez másképp manapság? Kár a gőzért, törődjünk bele, hogy ez van, merjünk kicsik lenni!
Magyarország szerencsére még igyekszik a saját útját járni számos kérdésben, de ki tudja, meddig mehet ez így? Ha hagyjuk, hogy történeteinket mások meséljék el, akkor biztosan nem sokáig. Miért nem filmesítjük meg mi magunk a rendszerváltoztatást (is) azelőtt, mielőtt megteszi más? Már készül idehaza is egy HBO sorozat a nyolcvanas évekről Besúgó címmel. Nincs kétségem, hogy baromi jó film lesz, de vajon mennyire lesz hiteles, mennyire lesz a miénk, mennyire fogja a nemzet érdekét szolgálni? A saját kutatásaim is bőven nyújthatnának alapanyagot egy izgalmas krimi elkészítéséhez. A cseh sorozatban egyébként mellékszálként megjelent a dúsgazdag impexes is, de csak egy nevetséges és szánalmas figuraként ábrázolva, akiről kiderül, hogy semmihez semmi köze. Egy balek, aki ott volt ugyan, sőt tulajdonképpen ő okozta a kiinduló bonyodalmat, de nem szándékosan, hanem egy banális véletlennek köszönhetően. Nem tudom, hogy Csehszlovákiában mekkora szerepe volt ennek a körnek a rendszer működtetésében, majd az átmenet levezénylésében, elképzelhető, hogy kevésbé voltak meghatározók, mint Magyarországon, de így sem tűnik hitelesnek az ábrázolásuk.
Születtek már jó mozik a kommunizmus valóságáról, de mivel nem egy nemzetközi hálózatban működő multi készítette a filmeket, kevesekhez jutott el. A lengyelek megcsinálták a maguk Zárt rendszerét, ami a pártállami monolit hatalom átmentéséről, továbbéléséről szól. Dermesztő mű, mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg. Vagy ott van a Stasiról készült német dráma, a Két élet. (Nem összekeverendő a kissé idealisztikus és nosztalgikus Mások élete című filmmel.) Ez utóbbiban ráadásul bújtatottan benne van a náci hagyományok kommunista folytatása is, kollaboráció a két gyilkos diktatúra között. Mily meglepő, hogy ezt az alkotást alig ismerik, szemben a Mások életével… Magyar példák is vannak természetesen. Az Örök tél szívfacsaróan megérintő, zseniális darab, de már A feltaláló – azzal együtt, hogy filmként kifejezetten jó és élvezetes – a joviális Aczél-képével nem tudta jól megfogni a kádári miliőt. Bár hőst adott nekünk Béres József személyében, amire nagy szükségünk van, de a film végi „happy end” érzésem szerint legitimálta a legvidámabb barakk meséjét. Ezzel együtt jó, hogy megszületett, de kevés. És az átmenet évei még egyáltalán nincsenek feldolgozva.